Fontosnak tartjuk, hogy mind a fiatalok, mind az idősebb korosztályok megértsék és megtanulják az összefüggést a tettük és annak környezeti hatásai között. Ennek egyik legmegfoghatóbb és legegyszerűbben érthető területe az étkezés, hiszen ezt tudjuk a legkönnyebben befolyásolni.

Oktatóprogramjaink, előadásaink keretében a résztvevők nemcsak egy életre szóló egészséges és fenntartható táplálkozási útmutatót kapnak, hanem megtanulják, hogy a folyamatokat egészében szemléljék. Felismerik, hogy a Föld erőforrásai végesek, felelősek lesznek tetteikért az étkezés és környezetvédelem területén, és reményeink szerint a teljes szemléletmódjuk megváltozik.

Gasztrohős Rally, a fenntarthatósági PróbatÉtel

csapatépítő kalandpálya

A program során két kollégánk vezetésével a résztvevők 1-1,5 órában élvezhetik a fenntartható étkezéssel és háztartászöldítéssel kapcsolatos kalandos feladatokat.

Igény szerint a játék közben szezonális falatkákat kóstolhatnak a csapattagok.

A résztvevők számát és az akadálypálya elemeit bizonyos kereteken belül rugalmasan tudjuk változtatni a megbízó igényeinek megfelelően. Illetve olyan alkalmakon, amikor konkrét csapatokat nehéz lenne kialakítani – például rendezvényeken, céges családi napon – akár egyéni játékként is működnek az elemek.

A játék menete

A PróbatÉtel során 3-6 fős csapatokat alkotunk. Az akadálypálya hat elemből áll, melyek között forgószínpadszerűen haladnak a csapatok. Az állomások röviden a következőek:

  • A hazai termények felismerését és szezonalitását tesztelő mágneses évkerék.
  • Egy átlagos munkahelyen fellelhető hulladék útját szemléltető mágneses labirintus – a csapatnak kell kitalálni, mi hova kerül és közös munkával el is kell helyezni a hulladékot.
  • A fenntartható táplálkozáshoz tippeket adó ügyességi játék – a „superfood”-nak kikiáltott élelmiszerek ismeretét, ügyességet és csapatkoordinációt igénylő feladat.
  • “Világmegváltó Menüsor” – Ebédmenü tervezése fenntarthatósági szempontok alapján.
  • A lakosság által kedvelt termékeken megtalálható védjegyeket bemutató látványos párkereső, kakukktojással.
  • Az étkezést több szempontból körbejáró, érdekességekkel tűzdelt tesztsorok segítségével ismerhetnek meg új információkat a résztvevők.

A játék elején és végén az összes résztvevőt bevonó feladatokat adunk.

Először közösen hangolódunk a feladatokra egy, a játékosok környezetvédő oldalát feltáró párkereső feladattal, amiben ki kell deríteni, kire igaz az adott állítás a csapatból: például komposztál, szelektíven gyűjti a hulladékot otthon, Húsmentes Hétfőt tart.

A pálya végén, amikor összegyűlünk egy közös zárásra, a Zöld-Sors-Kerekét megpörgetve mindenki húzhat egy egyedi zöld kihívást, melyet a következő hetekben teljesíthet.

Ez a kiadvány a szelektalok.hu és az Innovációs
és Technológiai Minisztérium támogatásával készült
el azért, hogy a benne található hulladékkezelési
tippek – kiegészítve a PróbatÉtel (Gasztrohős Rally)
tapasztalataival – támogassák a háztartások hulladékcsökkentési
törekvéseit.

Nézd meg, mit tehetsz Te a mindennapokban!
Hulladékcsökkentésre fel!

A zsebkönyv ingyenesen letölthető innen!

A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósult meg.

Előadások

Interakítv beszélgetések 60 percben, magyarul vagy angolul

Számít, hogy mit eszel!

Előadás az étkezés és a környezetvédelem kapcsolatáról, amelyben a felelős étkezés alapjairól, az élelmiszer-termelés kihívásairól és veszélyeiről beszélünk. Az előadásból kiderül, hogy milyen kapcsolat van a rántott hús és az esőerdők között,
mit jelentenek a tojásokon található számok, és hogy valóban a messziről érkező superfoodok
fogyasztása-e az egészségünk titka.

A menü egyharmada

Két kiflicsücsök, egy alma, fél adag krumplis tészta – ez került a kukánkba a múlt hét folyamán. Amikor valami megszárad, megromlik, megpenészedik, akkor leginkább azt a pénzt sajnáljuk, amit az élelmiszerrel együtt kidobunk az ablakon. Valójában sokkal többet veszítünk: emberek munkáját, megélhetését, sőt, a természeti erőforrások hihetetlen mennyiségét hajítjuk ki. Ha mindez nem lenne elég, íme még egy motiváció arra, hogy megegyük, amit megvettünk: a kidobott étel jelentősen hozzájárul a klímaváltozáshoz is! Az előadásban az élelmiszer-pazarlás káros környezeti hatásai mellett érdekes és sokszor meghökkentő ételmentő ötletek is bemutatásra
kerülnek.

Az vagy, AHOL eszel

Jobban ízlik-e a vacsoránk, ha olyan étteremben fogyasztjuk el, amelyik odafigyel a környezetvédelemre? Mit tehet a vendéglátós és mit a vendég, ha minimalizálni szeretné ökolábnyomát miközben eszik egy jót? Hogyan érdemelhető el a Fenntartható Vendéglátóhely minősítés?

Előadásunkban az elmúlt hét év hazai környezettudatos vendéglátóhelyekkel való közös munkája során szerzett tapasztalatainkat fűszerezzük előremutató és motiváló külföldi példákkal.

Depressziós vagy? Fordulj a zöldségesedhez!

Tulajdonképpen nincs abban semmi meglepő, hogy amit eszünk, az hatással van a gondolatainkra, hangulatunkra és a viselkedésünkre. A zöldség–gyümölcs-bevitel, valamint a teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek és olajos magvak fogyasztása pedig nemcsak a bennük található tápanyagok, hanem a rosttartalmuk miatt is kiemelkedő fontosságú, mivel ezek a tápanyagok az egészséges bélflórát biztosítják. Az elmúlt pár év kutatási eredményei a bélrendszer és az agy szoros összefüggését mutatják (ún. mikrobiom–bél–agy-tengely), jelezve, hogy az emésztőrendszer és a mentális egészség között szoros kapcsolat állhat fenn.

Az előadást Vida Katalin tanácsadó pszichológus, a Babramegy gasztroblog szerzője tartja.

"Superfood-ok" nyomában

Léteznek-e superfood-ok? Jobbak-e az egzotikus termékek a hazaiaknál? Az előadás konyhapraktikákkal és spórolási tippekkel fűszerezve nyújt betekintést a superfood-ok világába.

Az előadást Papp Andrea Ibolya gasztrobiológus, a napitaptudas.blog.hu írója tartja.

 

Környezetbarát étkezés utazás közben

Mindnyájan tudjuk, hogy az utazás, turistáskodás igencsak környezetterhelő tevékenységek. De lehet-e úgy utazni, hogy azzal a lehető legkevesebbet ártsunk a környezetünknek? El lehet-e kerülni az utazások során felhalmozódó műanyag csomagolásokat, ki lehet-e kerülni a PET plackos vizet és felelősen, hulladéktermelés nélkül élvezni a helyi ízeket? Előadóink egy világutazó házaspár szerint igen, ráadásul arra is számos példát mutatnak,  hogy töltheti meg a hulladékmentes étkezés igazán autentikus élményekkel nyaralásunkat.

Az előadást Kocsis Dóra és Németh Edvárd a talpalatnyi történetek utazó blog szerzői tartják, akik eddig 50 országban jártak.

Rendezvényzöldítés

Konferenciákat, díjátadókat, megbeszéléseket tervezőknek, összejöveteleket szervezőknek

Környezetbarát rendezvények

A belső megbeszélések vagy a vállalat által támogatott rendezvények a résztvevők számára egyértelmű üzenettel szolgálnak arról, hogy a környezetvédelem valóban fontos-e a cég számára. Az ilyen eseményeken tudják leszűrni a vállalat külső és belső érintettjei, hogy a környezetvédelem valóban beépült-e a szervezet mindennapjaiba, vagy megmaradt egy jól kommunikálható marketingszlogennek.

Szakértői csapatunk segít végiggondolni a környezetbarát lehetőségeket a kávészünettől a vacsoráig, ezáltal segít megőrizni a szervezők hitelességét.