Gasztrohős Palánták Referenciák
2024
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata jóvoltából 15 óvodás csoporthoz és 14 általános iskolás osztályhoz visszük el a fenntarható étkezésról szóló programjainkat.
2024 elején 372 ovisnak meséltünk a fenntartható étkezésről!
A MET csoportnak köszönhetően lehetőségünk nyílt egy ovikat felkereső országjárásra! 10 intézményt látogattunk meg. Jártunk Kabán, Pomázon, Budakalászon, Százhalombattán, Gerjen községben, Söjtörön és egy budapesti intézményben is. Köszönjük a lehetődéget!
2023
A LEGO Csoport és a LEGO Alapítvány támogatásából kifolyólag 29 óvodában összesen 1089 gyereknél jártunk Nyíregyháza környékén. Külön öröm, hogy a programmal hátrányos helyzetű településekre is eljuthattunk, és a foglalkozásokon a játékok mellett a gyerekek meg is kóstolhatták a szezon finomságait, ugyanis szezonális gyümölcs és zöldségkosarat kaptak a csoportok.
2023 novemberében a Terézvárosi Szív Óvoda 4 csoportjánál jártunk a Terézvárosi Önkormányzat támogatásának köszönhetően. Nagy öröm volt számunkra, hogy 2 csoporttal már korábban is találkoztunk, velük ismételni is tudtunk és palántákat ültettünk velük, amit a csoportszobában gondoztak tovább.
STADA Palánta Program
Palánták program Hegyvidéken
2021/22-es tanév második és a 2022/23-as tanév első felében a XII. kerület minden óvodájának összes nagycsoportjánál jártunk a Hegyvidéki Önkormányzat által felkutatott forrásból (KEHOP-1.2.1.). Közel 650 gyermek kapott így lehetőséget, hogy játékos formában halljon az étkezéssel kapcsolatos fenntarthatóságról. Örülünk, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat ilyen szép feladattal keresett és bízott meg bennünket, reméljük a jövőben is kapunk tőlük lehetőséget, amivel a kis ovisok és családjaik is és nem utolsó sorban környezetünk is jó jár! Köszönjük az Önkormányzat támogatását!
Palánták program Terézvárosban
2021/22-es tanév második felében Terézvárosi Önkormányzat támogatása révén 6 óvodájuk 12 csoportjában összesen 200 gyereknek tanítottuk meg játékos formában a fenntartható étkezés ovis hősök által is elsajátítható alapjait.
Köszönjük az Önkormányzat támogatását!
EMMI támogatásból
2020/21-es tanévben és 2021/22-es tanév első felében 22 óvoda 58 csoportjában 1059 gyermekhez jutott el az EMMI támogatásából Gasztrohős Palánták programunk. A programsorozat szakmai és pénzügyi beszámolója itt olvasható.
Palánták program Újbudán
2019 második felében a XI. kerület Újbuda Önkormányzata jóvoltából hét ovis csoportba jutottunk el, így összesen 144 gyereknek tanítottuk meg, hogy miért fontos a helyi és csomagolásmentes élelmiszert választani. Köszönjük az Önkormányzat támogatását!
Palánták program országszerte
A Magnet Bank 2019-es KAP Közösségi Adományozási Programjának köszönhetően a 2019/2020-as óvodai év első felében, a kapott 279.683 Ft-ból 17 óvodai csoportban tudunk Palánták foglalkozást tartani ingyenesen.
A Felelős Gasztrohős Palánták program a 2018/2019-es óvodaévben
Gasztrohős Palánták Programunkat az Agrárminisztérium is elismerte azzal, hogy a Zöld Forrás pályázat keretében a 2018/2019-es óvodaévben 30 óvoda 2-2 csoportja számára átvállalta a foglalkozások finanszírozását. Nagy öröm ez számunkra, hiszen az elmúlt több mint egy év alatt rengeteg pozitív visszajelzés érkezett mind közvetlenül a gyerekektől, pedagógusoktól, mind közvetve a szülőktől. Köszönjük az Agrásminisztérium támogatását!