Gluténmentes Laktózmentes Tojásmentes Vega Vegán
Elkészítési idő Egyéb
Elkészítési idő kb. 35 perc
Nehézségi fok Egyszerű
Költségek Olcsó
Hány főre? kb. 4-5 fő
Melyik évszak? Egész évben

Hozzávalók

Leírás

Az egyik legjobb növényi fehérjebomba. A vörös lencséből pillanatok alatt sokféle ízesítésű szendvicsbe valót, mártogatóst készíthetünk - vékony a héja, előáztatni sem kell.

A megmosott és lecsöpögtetett lencsét az apróra vágott vöröshagymával együtt, háromszoros mennyiségű vízben kb. 15-20 perc alatt főzzük puhára. Közben a felezett diógerezdeket és a köménymagot zsiradék nélkül, száraz serpenyőben néhány percig kevergetve megpirítjuk, de ne hagyjuk megégni. A fokhagymát vágjuk apróra. Ha a lencse és a pirított magok már eléggé lehűltek, az egészet tegyük a többi hozzávalóval együtt egy késes turmixgépbe, vagy botmixerrel keverjük pépesre. Ahogy hűl a krém, úgy sűrűsödik, ám ha végül mégis túl hígra sikerül, darált dióval sűríthetjük, és ízlés szerint utólag még fűszerezhetjük.
Idény szerint másképp: vörös lencséből sokféle ízű krémet készíthetünk – dió helyett adhatunk hozzá 2 kisebb sárgarépát, némi zellert, 1 friss zöldpaprikát, 2 paradicsomot, hagymákat, 4 ek. olajat, és fűszerezzük 8-10 levél friss bazsalikommal, sóval, borssal, 1 kk. dijoni mustárral. Kevés cukkini is mehet bele.
Keleties ízesítéssel: ekkor 2 nagyobb gerezd fokhagymát, 1 hagymát, 2 ek. olajat, 1-1 tk. chilit, római köményt, csipetnyi gyömbért, kurkumát, koriandert, esetleg garam masalát adjunk hozzá, és sóval, borssal, ízlés szerint frissen vágott petrezselyemmel tökéletesíthetjük. Érdemes kísérletezni.

Recept: Föld Napja Alapítvány - Húsmentes Hétfő kampány

Photo: https://stock.adobe.com/hu/contributor/206226248/elena?load_type=author&prev_url=detail