Bio opció
Borbár
Szórakozóhely
Vega opció

A Doblo mára egy kultikus hely lett, ahol minden este az az érzése az embernek, hogy bármi megtörténhet. Meg is történik. Törzsvendégek és a „ritkán jövők” érdekes egyveleget alkotnak, betévedt jazz zenészek dzsemmelnek. A tér más a délutáni fényekben, más este a felkapcsolt csillárokkal, és más a késő esti üzemmódban. A mintegy száz négyzetméteres, 13 méteres pulttal rendelkező, pucolt téglával burkolt borbár a falon lévő borospalackokkal majdnem olyan, mint egy borospince. Mivel utcaszinten található, ötméteres belmagasságával tágasabb és világosabb, így a New York-i loftok és a borospincék hangulatát egyaránt idézi – Budapesten.

A Doblo Budapest szívében, a régi zsidónegyedben, a Deák tértől és az Astoriától percekre, a Gozsdu udvarral egy háztömbben, a Dob és a Holló utca sarkán helyezkedik el. Vendégtere körülbelül 85 fő befogadására alkalmas: 4 fős, 6 fős, vagy nagyobb asztaloknál 55 vendéget tudnak elhelyezni, valamint a bárpult mentén rögzített bárszéken 12 főt, magasított bárasztaloknál, bárszékeken további 15 főt. Borkínálatuk magyar pincészetek válogatott boraiból áll össze. A közel 180 féle borból álló szortimentük habzó borokkal, pezsgőkkel, néhány speciális pálinkával, különleges koktélokkal, és ízletes harapnivalókkal egészül ki. A kóstolósorokat úgy állítottuk össze, hogy mindenki megtalálja az alkalomhoz megfelelőt – legyen szó céges rendezvényről, baráti összejövetelről, besétáló turistákról, nagy turistacsoportokról. Az alábbi kóstolókon kívül természetesen bármilyen egyedi tételsort is kialakítunk, legyen az fajta, vertikális vagy terroir kóstoló. Bor és pálinka kóstolóink minimum 1 órásak, de általában kicsit hosszabbak. Egy kóstoló lehet a vendégek esti programjának középpontja, de lehet az ebéd és vacsora közötti átvezetés, vagy egy csodás este indítóprogramja is!

Képgaléria