Milyen engedélyeket kell beszerezni az önkormányzattól szabadtéri rendezvények tartásához?

A rendezvények szervezőinek országszerte bejelentési kötelezettségük van, ami azt is jelenti, hogy mindenhol ugyanazok a szabályok érvényesek. Be kell jelenteni a várható létszámot, a menekülési útvonalat, az illemhely használatot, vízvételi lehetőséget stb. Több szakhatóság (pl. rendőrség, tűzoltóság) vesz részt ebben a munkában és ezekkel egyetértésben kerül engedélyezésre a kitelepülés. Más szabályok érvényesek akkor, ha önkormányzati területen akarják a rendezvényt megtartani. A helyiek szórakoztatása az önkormányzatoknak is érdeke, de azokra is tekintettel kell lenniük, akik nem kívánnak azon részt venni. Gondolni kell itt a zajhatásokra, a rendezvény időtartamára (este 10 óránál ne tartson tovább), közlekedés minimális korlátozására, parkolás biztosítására. Az önkormányzat bekéri a programtervet, a pontos helyszínt, valamint közterületfoglalási díjat fizettet a szervezővel. Általában az önkormányzatok nem írnak elő környezetvédelmi szempontokat, pl. szelektív hulladékgyűjtést, de ajánlásokat tehetnek. Van, ahol preferálják a kerékpárral érkezőket és kerékpártámaszok kihelyezésével támogatják az eseményt, de a gyermekek környezeti nevelését célzó programok is népszerűek, ezeket szívesen meghirdetik a saját csatornáikon is.

 

Mennyi időt érdemes számolni az engedélyek beszerzésére?

Minimum 30 napot.

 

Milyen bejelentési kötelezettségük van a kitelepülő vendéglátóhelyeknek?

A NÉBIH feladata, hogy biztonságos élelmiszer kerüljön a fogyasztókhoz. Rendelet írja elő a rendezvényszervezőknek, hogy 5 nappal a rendezvényt megelőzően, amennyiben ott élelmiszer-forgalmazás is történik, be kell jelenteniük azt a kerületi főállatorvos hivatalának. Ezenkívül a rendelet azt is előírja, hogy az élelmiszer-értékesítőkről a rendezvényszervezőknek kötelességük nyilvántartást vezetniük. Sokszor problémát jelent, hogy nincs szerződéses viszony az élelmiszer-ellátó és a rendezvényszervező között, és/vagy nem tisztázott, hogy kinek mi a feladata, mit vállal magára (hulladékkezelés, ivóvízhez való hozzájutás, illemhely stb.). Pedig az élelmiszerbiztonság és a járványok elleni védekezés minden fél közös érdeke! 2013-ban elkészült Magyarország Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiája, ami ebben is segít eligazodni.

 

Alkohol értékesítéséhez szükséges külön engedélyt beszerezni?

Ha egyébként a vendéglátóhely rendelkezik italárusítási engedéllyel, akkor nem kell a kitelepüléshez külön engedélyt beszereznie. Külön engedély a meleg/hideg ételek, illetve a hűtést igénylő cukrásztermékek árusításához kell.

 

Mennyire határozza meg a környezetbarát lehetőségeket a rendezvény helyszíne?

Vannak rendezvények, amelyeknek a helyszíne minden lakott területtől távol esik (pl. SUN Fesztivál), ezért itt különösen fontos szempont a környezeti károkozás megakadályozása. A szervezők itt a teljes területrendezést magukra vállalták a rendezvényt követően. Ugyanakkor például gondot okoz, hogy nincs sem vezetékes víz, sem csatorna, sem áram a területen. Ez kihat a vendéglátósokra is, hiszen a szigorú szabályoknak megfelelő higiénia biztosítása (mind az ételek, italok, mind a személyzet szempontjából) alapelvárás. Más a helyzet, amikor a helyszín már eleve környezettudatos. Az Országos Öko Expo és Bio Fesztiválnak otthont adó ökoszemléletű strandon nemcsak a szelektív hulladékgyűjtés megoldott, de saját energiaparkjuk is van. A városi környezetben is van lehetőség bizonyos zöld igények kielégítésére, ez mindig az adott terület tulajdonosával (legtöbbször önkormányzattal) való megállapodás függvénye.

 

Egy környezettudatos rendezvény szervezőjének milyen szempontokat érdemes figyelembe vennie az árusok/vendéglátósok kiválasztásánál?

Egyéni döntés kérdése, hogy ki mennyire szigorú, de a hitelesség szempontjából rendkívül fontos, hogy ha a programok szintjén és a kommunikációban is környezettudatosnak hirdetik az eseményt, akkor az a vendéglátás terén is feleljen meg a látogatók elvárásainak. Ellenkező esetben a rendezvény ázsiója csökkenhet! Emellett a következetesség is fontos. Ha meghatározunk egy szűrőrendszert, attól eltérni, “kivételeket” beengedni nem szabad. Van, ahova csak a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. és a Hungária Öko Garancia által minősített biotermékeket értékesítő árusok jöhetnek, de olyan is akad, ahol csak a rendezvény 40 km-es körzetéből származó, kistermelői árut fogadnak.

 

Mi a legzavaróbb nehézség, ami állandó problémát okoz a kitelepülések során?

A legnagyobb nehézséget a hulladékkezelés jelenti. Mint sok minden más a “zölddé válás” útján, a pultban a szelektív hulladékgyűjtés is elhatározás és szokás kérdése. A RePohár – a betétdíj miatti külön kassza és a mosogatás miatt – jó megoldás lehet.

 

Hogyan csökkenthető kitelepülésnél a keletkező hulladék mennyisége?

Kitelepülésnél a helyszínhez és a körülményekhez (várható látogatószám, időjárás) adaptált mennyiséggel, választékkal érdemes tervezni. A kínálat megtervezésekor a vendéglátónak is látnia kell, mi az a kockázat, amit még vállalni mer. A melegételes kitelepülés például mindig rejt veszélyeket. Ha van élelmiszerbiztonsági kockázata egy adott ételnek, akkor nem szabad vállalni! Az élelmiszer-hulladék és a használt sütőolaj külön gyűjthető, elszállításukat erre szakosodott cégektől kell kérni.

 

Az el nem adott, lefőzött élelmiszer felajánlható adományként?

A NÉBIH által kiadott, élelmiszer-higiéniával foglalkozó könyvben van egy fejezet, amit az Élelmiszerbankkal közösen írtak. Ebben foglalkoznak a főtt ételek adományként való felajánlásának kérdéskörével. Karitatív céllal átadható, ha a termék a lejárati idején belül van és az átvevő vállalja érte a továbbiakban a felelősséget. Viszont, ha a melegételt nem tudják 63 °C fölött tartani, akkor 3 órán belül kell az átadását megoldani. Ha sikerül, akkor a vállalkozó felelőssége, ő mondhatja meg, hogy meddig tartható el. De azzal nem árt tisztában lenni, hogy minél tovább tárolják – akár megfelelő hőfokon is az ételt – a minőségéből veszíteni fog.

 

Hogyan védhető ki, ha valaki azt állítja, az adományként kapott ételtől betegedett meg?

Ételmintával lehet igazolni, vagy nyomonkövetésre alkalmas dokumentummal és az átvevő aláírásával.

 

Könnyebb vagy nehezebb ma zöld rendezvénynek, vendéglátóhelynek lenni kommunikáció szempontjából?

Sokszor már nem jelent előnyt, mivel telített a piac és sok a hiteltelen szereplő. Akik valóban komolyan gondolják, azok hamar egymásra találnak, együttműködnek. A hitelesség a kulcsszó, ugyanazt a szellemiséget kell képviselni a termékek, kiállítók, ételek, hulladékkezelés, energiahatékonyság, vízkezelés terén is. Valóság alapú, hiteles marketingre van szükség!